2025. 12. 16.

A Rényi Intézet karácsonyi ünnepsége remek hangulatban telt tegnap. Stipsicz András a program nyitásaként röviden értékelte az elmúlt évet. Az intézet igazgatója egyebek mellett beszélt a hazai tudományos életben történt 2025-ös változásokról: 

„Azt már lassan megszoktuk, hogy zaklatott éveink vannak — és ez az egész magyar tudományra igaz. Az idei talán a már megszokott ritmust is felülmúlta: az év első negyédben azt vártuk, hogy rendeződik-e az Akadémia által birtokolt ingatlanok sorsa, amikor ez nem következett be, akkor hirtelen a hálózat elveszítette humán lábát, október végén pedig megszűnt, majd újraalakult az intézet. 
A Rényi Matematikai Kutatóintézet ez évi legfontosabb eredményei kapcsán Stipsicz András elmondta: „Beadtunk rengeteg pályázatot — ahogy az angol mondja „win some lose some” —, az intézet gazdagabb lett egy Lendület, egy ERC pályázattal, konzorciumvezetői vagyunk egy Doctoral Networknek, elindult a Simons Foundation támogatása az Erdős Központ számára, és kiemelkedően sikeresek voltak a rényis pályázatok az idei NKFIH-s fordulóban, 2 Highlight (amolyan mini-ERC), 3 Excellence (további nagy pályázatokra előkészitő) és több mint 10 „rendes” OTKA pályázat állt a házhoz. Volt egy jelentős béremelés (ráadásul visszamenőleges hatállyal), most már csak azon kell dolgoznunk, hogy ezt a bérszínvonalat tartani is tudjuk (ami nem lesz könnyű, a közfeladat-finanszírozási szerződés alapján). Az Erdős Center ismét teljes évet tud maga mögött, számos kiemelkedő workshop konferencia szervezésében dolgozott a kis csapat kiemelkedően. A Rényi75 magas színvonalú előadásokat hozott, Maryna Viazovska Fejes Tóth-érme és díja szinten okot adott az ünneplésre. 
Beszéde végén az intézet vezetője a jövő év első, a kutatók számára fontos, nagyszabású programját is megemlítette: „2026 januárja ugyanis az MTA-n a matematikai osztály hónapja lesz, amely egy kiállítással nyílik január 5-én, és rengeteg előadással, székfoglalóval, eseménnyel folytatódik.”
A teljes program megtekinthető ITT

A karácsonyi és évértékelő beszéde során az Stipsicz András felhívta a figyelmet az intézet új kitűzőjére, amely a Rényi Intézet fennállásának 75. évfordulója alkalmából készült. Hogy mi minden „olvasható le” erről a kitűzőről, arról Szegedy Balázs, a Mesterséges Intelligencia osztály vezetője elemzést készíttetett a ChatGPT-vel:

kitűző

FORMA ÉS VIZUÁLIS FELÉPÍTÉS

1. Kör alak
A kitűző alapformája egy kör, ami klasszikusan az egységet, teljességet, folytonosságot és időt jelképezi.
A kör itt nem teljesen zárt: a „75” számból formált ív mintha
mozgásban lenne, ami dinamizmust ad a statikus körnek.

2. A „75” tipográfiai megoldása
A 7 és az 5 szinte egyetlen folytonos formává olvad.
A vastag, geometrikus számjegyek stabilitást, súlyt és tekintélyt
sugallnak.
Az 5-ös felső része szinte „ráfekszik” a körívre — ez
védelmező, befoglaló gesztus.

3. Színvilág
Kék háttér: hűség, megbízhatóság, intézményesség, gyakran használják hivatalos, állami, vállalati vagy jubileumi
jelvényeken

Arany színű számok és keret: érték, ünnepélyesség, időtállóság, egyértelműen jubileumi jellegre utal

4. Anyaghatás
A zománcozott felület sima, fényes → emléktárgy, nem hétköznapi használati jel.
A fémes keret hangsúlyozza a „kitüntetés” érzetet.

JELENTÉSTARTALOM

„75” — Egyértelműen 75 éves évfordulót jelöl.
A nagy, domináns méret azt üzeni: az időtáv a legfontosabb üzenet
„Ri” a középpontban — A központi elhelyezés a magot, identitást jelenti. A kisebb méret ellenére hangsúlyos:
→ a szervezet/intézmény/közösség a 75 év alatt végig jelen volt.
Körbe van zárva → védelem, összetartás, kontinuitás.

„RÉNYI” felirat
Alsó íven fut, követi a kör formáját: alárendelt, de stabil szerep, az intézmény neve „hordozza” az egész jubileumot
Tipográfiailag egyszerű, jól olvasható → komolyság, hitelesség.

ÖSSZBENYOMÁS
Ez a kitűző vizuálisan azt kommunikálja, hogy egy hosszú múltú, stabil és megbecsült intézményről vagy közösségről van szó, amely fontosnak tartja az emlékezést és az identitás megőrzését.
Nem játékos, nem trendkövető — inkább hivatalos, ünnepélyes, „klasszikus jubileumi” stílusú


A ChatGPT felajánlotta, hogy tervez egy másik kitűzőt – de egyetértés alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az eredeti változat sokkal szerethetőbb.